„Micsoda évjárat!”- hangzik el a felkiáltás minden ősszel a szekszárdi szőlőtőkék között. Ezrek szüretelnek ilyenkor és készítenek saját bort. A szüret után csendesebb, de izgalmasabb téli időszak következik, hiszen rövidesen kimondja az ítéletet a borértő közönség: „Micsoda évjárat!”
Rendelés

Magyar borok és címkék kiállítása Rómában

Közzétéve: 2013.01.28 — Hírek

A Hybridart művészeti projekteket létrehozó szervezet képviseletében Erdélyi Szabolcs az MTI-nek elmondta, hogy a Forum Hungaricum Nonprofit Kft.-vel közösen tavaly nyáron hirdettek pályázatot fiatal grafikusok számára borcímkék, illetve márkaarculat megtervezésére.

Kezdetként a Figula pincészet Hét hektár elnevezésű borához kellett tervet beadni, ehhez 225 pályamunka érkezett. Több forduló után a zsűri tíz tervezőgrafikust választott ki – legtöbbjük a Magyar Képzőművészeti Egyetemen végzett -, és a fiatalok személyesen, a dűlőkben ismerkedtek a hozzájuk sorsolt tíz ifjú borásszal, még a szüreten is részt vettek.
Bock Valér villányi borász Libra nevű, nagy testű, szinte fekete színű borához Szőke Gergely tervezett egyszerű, de hatásos címkét. Borbély Tamás badacsonyi családi pincészete Badacsonyi olaszrizlingjéhez Kiss Zsombor készített címkét, Csetvei Krisztina móri pincéjének Királyleányka nevű borát Bogányi Gergely címkézte fel, Hagymási Tamás egri borász Egri Csillag nevű borát Kovács Attila “öltöztette” fel. Az etyeki Hernyák birtok Pinot Noirjához a Hidden Characters páros, vagyis Nagy Dániel és Orbán Péter tervezett címkét.
A szekszárdi Heimann családi birtok 1758 cuvée nevű italát Simon József címkézte fel úgy, hogy az évszámmal a család magyarországi letelepedésének évét emelte ki. Juhász Tibor szekszárdi Siller borához Kiss Miklós tervezett cégért, a Mátrában a Centurio szőlőbirtokon Ludányi Balázs Cabernet Franc borához Gilányi Nóra, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Formatervező Szakán diplomázott tervezőgrafikus alkotott színes címkét, míg Molnár Tibor a soproni Vincellér-Ház borászának Zöld Veltelini nevű borához Győri Zsolt tervezett letisztult vignettát.
Ungváry Krisztián történész 15 éve borászkodik Tokajban, Olaszliszkán, a hozzá kapcsolódó Vay borászat Pinot Noirjának Szendeff Lőrinc tervezett denevérrel díszített arculatot. A végeredmény olyan sikeres lett, hogy a Balassi Intézettel közösen a két szervező elhatározta, hogy a külföldi magyar intézetekben a tíz párost, azaz a bort és a cégért nagy kiállítási installáción mutatják be borkóstolóval egybekötve. A címkék között egyaránt van kézzel rajzolt és komputergrafikai módszerrel készült.
A római kiállítás két hétig lesz látható, azután február végén Berlinben a Collegium Hungaricumban, majd a Párizsi Magyar Intézetben mutatják be a bor és a képzőművészet kapcsolatát, amely a boros üvegen valósul meg. Bár az olaszok és a franciák is Európa vezető borhatalmai, a szervezők remélik, hogy a minőségi magyar borral fel lehet kelteni a figyelmet ezekben az országokban is – foglalta össze Erdélyi Szabolcs.

Címkék:

, , , , , , , , ,